Befektetési körkép

Havi betekintés az eszközalapok világába

Makrogazdasági körkép és a főbb részvénypiacok teljesítménye

EURÓPA

A második negyedévben az elsődlegesen becsült 12,1%-nál valamivel enyhébb mértékben, 11,8%- kal zsugorodott az eurózóna gazdasága az előző negyedévhez képest. Ezzel recesszióba süllyedt az eurózóna, mivel már az előző negyedévben is csökkent a gazdasági növekedés. A rekordmértékű gazdasági visszaesés a járványt követő lezárásoknak köszönhető. A térség legnagyobb gazdaságai közül Spanyolországban 18,5%-kal, Franciaországban 13,8%-kal, Olaszországban 12,8%-kal, míg Németországban 9,7%-kal zsugorodott a gazdaság a második negyedévben. Az előző év azonos időszakához képest a visszaesés 14,7% volt, míg a korábbi becslés még 15%-os visszaesést jelzett éves alapon.

A várakozásoknak megfelelően nem változtatott irányadó rátáján az Európai Központi Bank (EKB), így az továbbra is -0,5%. A koronavírus járvány miatt bevezetett eszközvásárlási program feltételein sem változtatott az EKB, azaz továbbra is 1 350 milliárd eurós keretösszeggel legalább 2021 végéig fennmarad a program.

Augusztusban 51,7 pontra csökkent a Markit eurózónás feldolgozóipari beszerzési menedzser index a júliusi 51,8 pontos érték után, ami megegyezik a piaci konszenzussal. Ezzel már a második hónapja a növekedést jelentő 50 pontos érték fölött tartózkodik az index. A szolgáltatói menedzser index augusztusban 50,5 pontra csökkent az előző havi 54 pontos érték után, míg a piaci konszenzus 50,1 pont volt. Ezzel a bővülés üteme jelentősen lassult az előző hónaphoz képest, ahogy a járvány újból erősödni kezdett számos európai országban.

Augusztusban tovább javultak az eurózónás hangulatindexek. Az üzleti bizalom tovább javult, és 5 hónapja a legmagasabb értéket érte el. A gazdasági kilátásokat mérő index a várokozásokat meghaladó mértékben emelkedett tovább messze eltávolodva már az áprilisi mélyponttól. Az ipari és a szolgáltatói szektor kilátásait mérő indexek is a várakozásokat meghaladó mértékben emelkedtek. A fogyasztói bizalmi index a várakozásoknak megfelelően enyhén javult augusztusban. Fontos kiemelni, hogy az elmúlt hónapok jelentős mértékű javulása ellenére ezek a mutatók még jóval a járvány előtti szintek alatt tartózkodnak.

Júliusban a fogyasztás 0,4%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, az előző havi felülvizsgált 1,3%-os emelkedés után, míg a piaci konszenzus 3,5%- os emelkedés volt. Havi alapon a fogyasztás júliusban 1,3%-kal csökkent, az előző havi felülvizsgált 5,3%- os növekedés után, míg a piaci konszenzus 1,5%-os növekedés volt. Az ipari kibocsátás júliusban 7,7%-kal esett az egy évvel ezelőtti állapothoz képest, a júniusi 12%-os visszaesés után, miközben a piaci konszenzus 8,2%-os visszaesés volt. Ezzel már 21 egymást követő hónapja csökken az eurozóna ipari kibocsátása. Havi alapon az ipari kibocsátás 4,1%-kal emelkedett az előző 9,5%-os bővülés után, míg az elemzők 4%-os növekedést vártak.

A munkanélküliségi ráta júliusban 7,9%-ra nőtt, az előző havi felülvizsgált 7,8% után, miközben a piaci konszenzus 8% volt. A térség legnagyobb gazdaságai közül Spanyolországban (15,8%), Olaszországban (9,7%) és Franciaországban (6,9%) a legmagasabb a munkanélküliség, míg Németországban (4,4%) a legalacsonyabb.

Júliusban a fogyasztás 0,4%-kal bővült az előző havi felülvizsgált 1,3%-os emelkedés után.

USA

A várakozásoknak megfelelően nem változtatott irányadó rátáján az amerikai jegybank szerepét betöltő FED, így az továbbra is a 0-0,25%-os sávban tartózkodik. Javította a FED az USA idei növekedési kilátásait. Míg júniusban még 6,5%-os gazdasági visszaesést várt a FED, addig szeptemberben már csupán 3,7%-os zsugorodással számol. 2021-re vonatkozó előrejelzését pedig a korábbi 5%-ról 4%-os növekedésre csökkentette a jegybank. Az infláció 2023 végén érheti el a 2%-os célértékét, ezért 2023-ig nem várható, hogy kamatot fog emelni a FED.

A második negyedévben az Egyesült Államok gazdasága 31,7%-kal csökkent negyedéves alapon évesítve, míg az elsődleges becslés 32,9%-os zsugorodást mutatott (ez egy évesített érték, azaz 4-gyel el kell osztani, hogy az európai módszer által számolt növekedési ütemet kapjuk). Ez a valaha volt legnagyobb mértékű visszaesés az Egyesült Államok történetében, mivel a koronavírus járvány következtében nagyon sok vállalkozás (éttermek, kávézók, üzletek, gyárak) nem tudott kinyitni, illetve az emberek sem mozdultak ki az otthonukból, ami nagy csapást jelentett a fogyasztásra.

A Markit feldolgozóipari menedzser index augusztusban 53,1 pontra emelkedett az előző havi 50,9 pontos érték után. Ez 2019 január óta a leggyorsabb növekedési ütemet jelenti a szektorban, miután egyre inkább kezd normalizálódni a termelés az Egyesült Államokban, a gazdaság újra nyitását követően. Az ISM feldolgozóipari menedzser index augusztusban 56 pontra emelkedett a júliusi 54,2 pontos érték után, míg a pici konszenzus csupán 54,5 pont volt, ami 2018 november óta a legmagasabb érték. A Markit szolgáltatói menedzser index augusztusban 55 pontra emelkedett a júliusi 50 pont után, meghaladva a piac által várt 54,8 pontos értéket, ami 2019 márciusa óta a leggyorsabb növekedési ütem a szolgáltató szektorban. Az ISM által publikált szolgáltatói menedzser index augusztusban 56,9 pontra csökkent az előző havi 58,1 pontról, ami megegyezik a piaci konszenzussal. Az enyhe lassulás ellenére már 3 egymást követő hónapja tart a növekedés a szektorban.

Augusztusban a foglalkoztatottak száma csupán 428 ezer fővel emelkedett az előző havi felülvizsgált 212 ezer fős bővülés után, míg a piaci konszenzus 950 ezer fős növekedés volt. A nem mezőgazdaságban dolgozók száma augusztusban 1 millió 370 ezer fővel emelkedett az előző havi felülvizsgált 1 millió 734 ezres emelkedés után, miközben a piac 1,4 milliós bővülést várt. A munkanélküliségi ráta augusztusban 8,4%-ra csökkent az előző havi 10,2%-ról, míg a piaci konszenzus 9,8% volt, ahogy a bezárások feloldását követően egyre több vállalkozás veszi vissza az embereket. Azonban a munkanélküliség még mindig több, mint kétszer akkora, mint a járvány kitörése előtt volt.

A fogyasztás augusztusban 0,6%-kal bővült a júliusi felülvizsgált 0,9%-os emelkedés után, ami elmarad az elemzők által várt 1%-os növekedéstől, miután csökkentették a munkanélkülieknek járó juttatásokat és a kisvállalkozásoknak juttatott támogatásokat az Egyesült Államokban. Az ipari kibocsátás az előző havi felülvizsgált 3,5%-os emelkedés után augusztusban 0,4%-kal bővült, ami elmarad a piac által várt 1%-os növekedési ütemtől. Ezzel már a negyedik egymást követő hónapja bővül az ipari kibocsátás, de a termelés még mindig 7,5%-kal alacsonyabb a koronavírus járvány kitörése előtti (februári végi) szintnél.

A fogyasztás augusztusban az Egyesült Államokban 0,6%-kal bővült.

ÁZSIA

Japán:

A japán gazdaság a második negyedévben rekordmértékben, 7,9%-kal csökkent az előző negyedévhez képest, míg az elsődleges becslés ennél valamivel kisebb, 7,8%-os visszaesést jelzett. Ezzel már 3 egymást követő negyedév óta zsugorodik a japán gazdaság.

A japán feldolgozóipari menedzser index augusztusban 47,2 pontra emelkedett az előző havi 45,2 pontos érték után. Ez ugyan a legmagasabb érték február óta, de ennek ellenére a mutató már a tizenhatodik egymást követő hónapja tartózkodik a csökkenést jelentő 50 pontos érték alatt. A szolgáltatói szektor indexe augusztusban 45 pontra csökkent az előző havi 45,4 pont után, amivel már a hetedik hónapja van az index a visszaesést jelentő 50 pontos érték alatt.

Az ipari kibocsátás júliusban 8,7%-kal emelkedett az előző havi 1,9%-os növekedés után. Ez volt a valaha mért legmagasabb mértékű növekedés az iparban és már második hónapja bővül az ipari kibocsátás a szigetországban, ahogy a gazdaság kezd kilábalni a koronavírus okozta válságból. Éves alapon az ipari kibocsátás 15,5%-kal esett vissza az előző havi 18,2%-os zsugorodás után. Júliusban 1,8%-kal csökkent a fogyasztás éves alapon, az előző havi felülvizsgált 1,3%-os visszaesés után. Ezzel már az ötödik hónapja csökken a fogyasztás a szigetországban. Havi alapon a fogyasztás 3,3%- kal csökkent az előző havi 13,1%-os ugrás után, ami annak köszönhető, hogy a szigetország bizonyos részein ismét felgyorsult a járvány terjedése.

A munkanélküliség júliusban 2,9%-ra emelkedett a júniusi 2,8% után, míg a piaci konszenzus 3% volt. Az új állások és aktív álláskeresők aránya tovább csökkent a koronavírus járvány terjedése miatt, és már csak 108 nyitott pozíció jut 100 álláskeresőre a szigetországban, ami 2014 áprilisa óta a legalacsonyabb érték.

Kína:

A Caixin által készített beszerzési menedzser index értéke augusztusban 53,1 pontra emelkedett a júliusi 52,8 pontról, ami meghaladja az elemzők által várt 52,6 pontos értéket. Ez 2011 január óta a legmagasabb értéket jelenti, és egyúttal a negyedik egymást követő hónapot, amikor bővül az aktivitás a szektorban. A kínai statisztikai hivatal által készített hivatalos feldolgozóipari menedzser index augusztusban 51 pontra csökkent a júliusi 51,0 pont után, miközben a piaci konszenzus 51,2 pont volt. Ezzel már a hatodik egymást követő hónapja a növekedést jelentő 50 pontos érték fölött tartózkodik az index. A Caixin által készített szolgáltatói menedzser index augusztusban 54 pontra csökkent az előző havi 54,1 pontról. A kínai statisztikai hivatal által készített szolgáltatói menedzser index 55,2 pontra emelkedett az előző havi 54,2 pontról, ami 2018 január óta a legmagasabb érték és már a hatodik egymást követő hónap, amikor növekedett a szektor, ami arra utal, hogy a fogyasztói bizalom és kereslet kezd normalizálódni.

A fogyasztás augusztusban 0,5%-kal emelkedett az előző év hasonló időszakához képest, az előző havi 1,1%-os esés után. 2019 december óta ez az első hónap, hogy bővült a fogyasztás Kínában éves alapon. Az ipari kibocsátás augusztusban 5,6%-kal emelkedett az előző havi 4,8%-os bővülés után, meghaladva ezzel az elemzők által várt 5,1%-os növekedést. Ez 2019 december óta a legnagyobb ütemű növekedés az ipari termelésben.

A kínai fogyasztás 0,5%-kal emelkedett éves alapon augusztusban.

Indexek teljesítménye

Főbb részvényindexek teljesítménye amerikai dollárban 2013-tól

2012.12.31-től 2020.08.31-ig terjedő időszakban amerikai dollárban mérve továbbra is az S&P 500 amerikai részvényindex teljesített a legjobban, ezt követi az MSCI World globális index. Tehát elmondható, hogy dollárban kifejezve a 2013 óta eltelt több, mint 7 évben a fejlett piaci részvények felülteljesítették a feltörekvő piaci részvényeket. Az MSCI China kínai részvényindex a harmadik, majd ezt követik az MSCI India indiai és az MSCI Europe európai részvényindexek. Az utolsó két helyen jelentősen lemaradva továbbra is az MSCI EM Europe kelet-európai és az MSCI Latin America dél-amerikai részvényindexek találhatóak.

A főbb részvényindexek 1 éves teljesítménye 2020.08.31-ig

A 2020.08.31-gyel záródó egy év teljesítményeit figyelembe véve elmondható, hogy dollárban kifejezve a kínai, az amerikai és a globális részvényindex érte el a legjobb eredményt, míg a negyedik helyre az európai, az ötödikre pedig az indiai részvényindex került. Ezt követi a kelet-európai részvényindex, a sort továbbra is a latin-amerikai részvényindex zárja dollárban kifejezve.