A tábornokok, a háború, a járvány, meg a hit

Befektetni sokféleképpen lehet és nincs egy optimális módszer, mert még a legegyszerűbb ’buy-and-hold’ megközelítés sem képes kezelni az úgynevezett túlélési torzítást (ha valaki semmi mást nem csinál, csak egy széles piacon befektető ETF-et vásárol folyamatosan, akkor sem tudja kikerülni az alulteljesítő, majd indextől kihulló vállalatok negatív hozzáadott értékét, valamint az őket váltó indexbe bekerülő vállalatok kihagyott raliját). Szóval még a legegyszerűbb stratégia sem optimális. Ehhez képest, ha valaki aktív menedzselésben, - ne adj’ isten - piaci időzítésben gondolkodik (emlékszünk még a „Sell in May and go away” aranyigazságra?), önkéntelenül is közelebb kell engednie magához a piaci és vállalati híreket, profitszámokat, közgazdasági mutatókat, hányadosokat.

Egész befektetési iskola épül arra, hogy az emberek menthetetlenül mintákat keresnek mindenben, így vonalakat húzogatnak grafikonokra, próbálnak a hírekre adott árfolyamreakciókból logikus következtetéseket levonni, stb. Ennek az egész sportágnak megvan az a hátulütője, hogy a legmélyén feltételez valami logikai láncolatot, amit, ha helyesen felismer és felfejt a befektető, akkor profit lesz a jutalma. Az elmúlt 20, de az elmúlt 11 év egy (igazából kettő) dologra biztosan megtanította a befektetőket: nagyjából az egész tankönyvi befektetési logikát ki lehet hajítani a kukába (illetve a jegybankokkal felesleges harcolni, mivel a klasszikus kapitalizmus végóráit éljük már nagyjából egy évtizede, senkit nem hagyunk az út szélén, mindenki mindig meg lesz mentve).

Praktikus példaként vegyük a NASDAQ100 index, az egyik legszorosabban követett, technológia túlsúlyos tőzsdei index értékeltségi mutatójának alakulását az elmúlt néhány évből:

A grafikon az index 12 havi előre tekintő eredménybecslésen alapuló gördülő P/E hányadosát ábrázolja, nem az áralakulást! Látható a grafikon jobb szélén, hogy részben az árfolyamalakulás, részben az eredményvárakozások romlása miatt az értékeltségi mutató már majd’ 10%-kal meghaladta februári csúcsát, miközben maga az árindex még jó 12%-kal van akkori történelmi csúcsa alatt. Abba most nem mennék bele, hogy akkor ez most olcsóságot, vagy drágaságot jelent, de annyi biztosan kijelenthető, hogy a második világháború óta legsúlyosabb globális gazdasági csapás elején állva a piaci szereplők még jobb vételi lehetőségnek értékelik a piacot, mint az év elején tették. Idézve a South Park híres Chewbacca-védelem jelenetét: „Van ennek értelme, tisztelt hölgyeim és uraim? Nincsen, nincs semmi értelme.

Szokták mondani, hogy a tőzsde olyan, mint egy háború, ahol kevés a győztes és sok a vesztes. Meg hogy a piaci vezetőket kell figyelni, az óriásvállalatok részvényeit. Ők a tábornokok, akik az irányt mutatják a katonáknak. Hívják ezt részvételnek is: hány részvény vezeti az emelkedést, mennek-e utánuk a kispapírok is, széles-e az emelkedés bázisa vagy nem? Sok-e a kitörés új csúcsra és a korábbi vezetők részt vesznek-e benne, ilyenek. Aki valaha technikai alapú kereskedésre adta a fejét, az ismeri a szlenget. Nos, mutatnék még egy ábrát; ez az S&P500 indexből ábrázolja az öt legnagyobb és 350 legkisebb értékű vállalatot egy kördiagramon és az akarja mutatni, hogy az öt legértékesebb nagyvállalat (Apple, Amazon, Alphabet, Microsoft, Facebook) piaci kapitalizációja ugyanakkora, mint a 350 legkisebbé:

Több fontos üzenete van ennek az ábrának.

1) Teljesen felesleges egy olyan index árfolyamalakulását figyelni, ahol ekkora a tőkepiaci koncentráció.
2) Ez a mértékű koncentráció – nem meglepő módon – korábban példátlan mértékű, még a dotkomlufi legcsúcsán sem volt ennyire koncentrált az amerikai, vagy akármelyik részvénypiac.
3) Az a fajta vakhit a megavállalatok válságállóságában, ami ebből az ábrából sugárzik, döbbenetes mértékű. Gondoljunk csak bele egyesével! A Microsoft árbevétele döntően éppen a kiadásaikat drámaian visszavágó nagyvállalatoknak nyújtott szolgáltatásokból ered. Az Apple luxusáron árul luxuskütyüket döntően olyan embereknek, akik, vagy akik szülei épp most vesztik el a munkájukat és nem nagyon lesz pénzük luxusra költeni. Az Amazon csinálja mindkettőt, amit a két előbbi cég, sőt még annál többet is, de biztos, hogy egy kisebb fogyasztási tortára próbál rámozdulni ő is. Az Alphabet (Google) és a Facebook pedig dolgok reklámozásából él. De ha nem vesznek az emberek dolgokat, akkor reklámra sem fognak költeni a cégek. Ehhez képest a fenti cégek árfolyama, ha épp nincs új csúcson, maximum fél éves mélyponton áll.
Van ennek értelme, tisztelt hölgyeim és uraim? Nincs értelme!

És itt térnék át a hitbéli kérdésekre. Az a fentiekből látható, hogy közgazdasági alapon érvelni ezen cégek vagy általánosságban a részvénypiacok értékeltsége mellett értelmetlenné válik. Innentől átléptünk az ezotéria, a vonalak és indikátorok, a robotkereskedés meg a monetáris politika és a pénzügyi rendszer fenntarhatóságába vetett hit világába. De kár itt megállni, az USA-ban már beköszöntött az új korszak, az MMT korszaka, ami magyarul modern pénzügyelméletet jelent, még magyarabbul helikopterből történő pénzszórásként lehet sommásan jellemezni. Mert ha egyébként is az infláció hiánya a baj, miért ne adjunk az emberek kezébe frissen, a levegőből nyomtatott pénzt? Ha elköltik, majd lesz gazdasági teljesítmény meg infláció is, hiszen ki ne költené el az ingyen pénzt, amit kap a bankszámlájára?

Hiba volna most azt gondolni, hogy ha már semmi értelme sincs semminek, akkor jön a világvége, összeomlik minden, vegyünk fegyvert, aranyrudakat meg lehetőleg minél magasabb hegyekben kunyhót. Ha valamire, arra már megtaníthatott mindenkit az elmúlt 10-20 év, hogy sosem szabad alábecsülni az érintett szereplők elszántságát a status quo fenntartására. Ha intő példa kell, érdemes Japán elmúlt 30 évének pénzügyi történelmét tanulmányozni. Csökkenő népesség, stagnáló gazdaság, defláció, évtizedek óta nullás kamatok és kötvényhozamok, iránytalan részvénypiac, ETF-eken keresztül immár részvényeket vásárló jegybank (csak idő kérdése, hogy megvalósuljon a kommunista álom, az állami irányítás a magánszektorban). Ha tényleg ez vár a fejlett világra, amit Japánban lehet látni, az, higgye el mindenki, még a tőzsdei összeomlásnál is rosszabb forgatókönyv, hiszen a japán utazás már 30 éve tart és semmi jele sincs annak, hogy az a vonat végre megállna egy állomásnál.